-Jó reggelt szépségem!

-Neked is! Hallottam róla, hogy tegnap este eltűntél, és…

-És tudni szeretnéd, hogy hol voltam.

-Nem kényszer elmondani.

-Akkor jó! Mert semmi közöd hozzá. Az én titkom.

-Mindenkinek vannak titkai. Még nekem is. Csak az a kérdés, hogy ez a titok vajon veszélyes-e? Mert ha igen, elmondhatnád. Bennem megbízhatsz.

-Nem tartozik rád. És ha tudnád, csak veszélybe sodornálak. – a fiú hangja rideg volt és elutasító, de a lány nem tágított

-Én már így is veszélyben vagyok!

-Hm… Akkor nem akarom, hogy miattam is abban légy. Megígérem, előbb vagy utóbb megtudod.

-És ha akkor már késő lesz?

Tai erre nem válaszolt. Arcát elfordította, nem akart a lány kíváncsi zöld szemeibe nézni, mert tudta, hogyha megteszi, nem lesz képes hazudni neki. Rosszul esett neki, hogy ő tudja Serikio titkát, de Ser nem tudja az övét. Pedig lehet, hogy akkor minden megváltozna kettejük között.

Az iskolában…

”-Vajon mi nyomasztja Tait? Olyan titokzatos. Nem elég Tai titka, az enyémet is itt az ideje elmondani, és még a Maszkosfiúét sem ismerem. Vajon ki lehet ő?”

Serikio szeme előtt hirtelen összeolvadt Tai és Ryuu alakja.

”-Á, az lehetetlen!”

-Figyelj Ser!

-Tessék Maresuke?

-Elmehetnénk a parkba… együtt. Ha akarod.

-Ö… miért is ne? De előtte… Á semmi. Menjünk.

-Rendben.

-Tudod Serikio… régóta el szeretnék mondani neked valamit.

-Tényleg? Én is neked!

Mindketten a park egyik padján ültek és fagyit ettek. Az idő gyönyörű volt. Az ég tiszta, a szél pedig lágyan fújdogált. A két fiatal egymás szemébe nézett, miközben előttük a kavicsos úton szerelmes párok és családok haladtak el. Végül kettejük csendjét Serikio törte meg.

-Maresuke? Minden oké? Valamit mondani akartál.

-Én… csak keresem a szavakat. Szóval Serikio, én…

Tai nem tudta befejezni a mondatot, mert a mellettük lévő pad felrobbant. A helyén egy rút szörnyeteg jelent meg. Bőre zöld volt, a haja csimbókokban lógott az arcába. Ruhája szakadt volt. Első ránézésre egy kigyúrt, megizzadt és az undortól bezöldült embernek tűnt.

-Te jó ég! – kiáltott fel Serikio ijedtében

-Ser, menekülj!

-Nem megyek!

-Mi? De hisz el kell tűnnöd! Ki tudja, mikor ér ide az Angyallány.

-Az Angyallány… Nem hagylak itt!

A szörny a következő pillanatban észrevette őket és megindult a rémült pár felé. Tai Serikio elé lépett és arra kényszerítette a lányt, hogy hátráljon.

-Igazi hős vagy. De menekülnöd kell, Maresuke.

-Miről beszélsz? Csak nem akarsz megküzdeni vele?

-Én nem. De csak én tudom idehívni az Angyallányt.

-Figyelj! Tudom a titkot. Szükséged van a városra, hogy valóra váltsd az álmodat! De nem neked kell megmentened, hanem az Angyallánynak, úgyhogy hívd!

-De nekem kell megmentenem. Sosem gondolkoztál el azon, hogy amikor az Angyallány visszatért, következő nap már én is? Megmentem a várost.

-Mi? Mégis kinek képzeled magad?

-Maresuke! Tűnj el. Nem akarom, hogy lásd.

-Mit? A halálodat? Mert azt én sem akarom. Úgyhogy velem jössz.

-Nem a halálomat. A csatát. Azt, hogy mi lesz belőlem.

-Belőled? Te meg miről beszélsz?

Serikioékat körbevette a tűz.

-Meghaltok! Én vagyok a szerelmesek gyilkosa! És belőletek hatalmas szerelem árad.

-Maresuke, tünés! A szerelmet nem lehet kiirtani te szörnyeteg!

”-Most pont úgy beszél, mint…” Nem hagylak itt!

-Akkor nincs más választásom.

”-Annyira bátor. Pont, mint… Az a prizma! Az Angyallány prizmája!”

Serikio elővette zsebéből a prizmát.

-Szárnyas prizma!

-Te meg mit csinálsz Ser?

-Angyalforma!

-E-ez lehetetlen.

Serikio átváltozott. Ruhája eltűnt, de helyette testét körülölelte a fény, majd kibújtak a szárnyai. A fény a teste köré fonódott és átalakult az angyalruhává. A haja színe is megváltozott. Tai szólni sem tudott a meglepődöttségtől. Nem tudta elhinni, hogy Serikio, akiről azt hitte, hogy ismeri, kiderül, hogy mégsem. Amikor Ser a minap a titkára célzott, azt hitte az álmáról beszélt. De nem. A titok az, hogy Takashi Serikio az Angyallány.

-Látod? Nem akartam, hogy ezt lásd. Nem itt, nem most, és nem így. De most, ég veled.

Tenshi felemelte a kezét.

-Ser, mit akarsz csinálni?

-A nevem Tenshi. És az Angyalbolygóról származom.

-A nagy francokat! Te Takashi Serikio vagy! Az a lány, akit szeretek!

Tai szavai visszhangoztak a levegőben. Tenshi először rámeredt, majd elfordította és lehajtotta a fejét.

-Bocsáss meg… Tai.

-Most fordult elő először. Most fordult elő először, hogy a keresztnevemen szólítottál.

Tenshi arcán mosoly suhant át, majd ahogy jött, úgy el is tűnt. Felemelte a kezét és odébb röpítette Tait, hogy ne kerüljön veszélybe, és persze hallótávolságon kívül legyen.

-Nos, te ronda dög! A fiú nincs itt, úgyhogy kezdhetjük a harcot.

-Nem akarod megvárni a maszkos sárkányodat?

-Minek?

-Hármónk ellen egyedül?

Tenshi csodálkozott. Kettőjükön kívül nem látott senkit. Egyszer csak viszont, a szörny megsokszorozta önmagát.

-Figyelmeztettelek! Mindegyikünk önállóan gondolkodik, saját akarata van. Na, nem hív oda lovagod?

-Nincs szükségem rá!

A három szörny az Angyallány felé rontott. Tenshi védekező állásba állt, de kifogtak rajta. Az Angyal a földre került.

-Aú! Ez fájt te tuskó! Ez nem jó. Tai a tuskó. Te barom!

-Barom? Testvéreim! Repetát a hölgynek!

A három szörny újra Tenshinek rontott. A lány egyet hárított és kiütött, de a másik ellen nem tudott mit csinálni. De hirtelen egy fekete csóva úszott el előtte. És ahogy a tűző nap fényében felnézett és ráfókuszált az előtte lévőre, azonnal tudta, hogy ki az. Ami a leginkább feltűnt neki, a nagy fekete szárnyak. Hozzájuk kék haj párosult.

-Ryuu…

-Jól vagy?

-Azt hiszem.

Tenshi nagy nehezen feltápászkodott. Ryuu támadást indított, s egy fekete gömbbel eltalálta a szörnyet.

-Most te jössz!

-Rendben!

Tenshi kitartotta a kezét maga mellé vízszintesen és a kezébe összpontosította erejét. Ott megjelent az ismert jogar a palotaformával, és a valaminek a helyét jelölő kis tálka.

-Angyaljogar! Mennyei fény!

A jogarból vakító fehér fény tört elő. A szörny belsejéig hatolt, majd szétvetette. A tűz elmúlt.

-Nesze neked energia!

Ryuu Tenshihez fordult.

-Mi lenne, ha meglátogatnánk a tetőt?

-Rendben.

Hűvös volt. A tetőn fújt a szél. Az igazság szele fújt…

-Az igazság néha fáj.

-Ezt meg, hogy érted.

-Úgy, hogy néha fáj, néha nem. Vagy csak nagyon hirtelen ér.

-Nem értelek.

-Sokszor feltettél nekem egy kérdést. Azt, hogy ’Ki vagy?’. Úgy gondolom, megérdemled, hogy megtudd. Te is voltál olyan bátor, hogy megmutasd, ki vagy. Hát én is így teszek. Remélem, ismersz annyira, hogy így is felismerj. Mondj már valamit!

-Én is voltam olyan bátor és megmutattam ki vagyok?

-Igen, Serikio.

-Honnét? Láttad, amikor átváltoztam?

-Igen. Te mutattad meg nekem. Szeretném, ha te vennéd le a maszkot. Ennyit megérdemelsz.

-Legyen.

Tenshi odalépett Ryuuhöz és letépte a maszkot. Nem akart hinni a szemének.

-Te? Az nem lehet. Végig te voltál?

-Igen. Segítettelek az iskolában, a szerencsenapodon kétszer is megcsókoltalak, segítettem a harcokban és az életben. Sokat köszönhetek neked. A boldogságomat, a kitartásomat, s köztük is leginkább az életemet. Igazából még bűntudatom is volt, amiért egyszerre két lányt szerettem, pedig végig csak egyet. Amikor esténként találkoztunk, mindig más úton jöttem, nehogy észrevedd, hogy ugyanonnan, mint te. Sokszor követtelek. Ezért voltam ott a palotánál is miután sérülten kijöttél.

-Ezt akkor sem tudom elhinni. Hogy te lennél az? Olyan sokszor bemászott ez a gondolat a fejembe, de mindig elvetettem. Lehetetlennek tartottam… Tai.

-Az igazság az, hogy én már egy ideje sejtettem, hogy te vagy az Angyallány. De ma délután megbizonyosodtam erről.

-Hé, Rómeó! Ideje lelépni! Nini! Az Angyalocska!

Ryuu mögül egy apró, sötétlila hajú szárnyas… valami bújt elő.

-Bemutatom Mike-ot. Ő egy kobold. A Sárkányok legjobb barátai.

-Szia! Ó, Mimi! Hát te is itt vagy?

-Igen. Kezdtem aggódni érted, ahogy anyukád is.

-Ő Mimi, az én tündérbarátom.

-Hisz ez!

-Igen Mimi, ő Tai.

-Szóval végig ő volt. Én megmondtam.

-Tudtam, hogy ezt mondja.

-Szia, tündérkém!

-Mike!

Mi?! – Tenshi és Ryuu a szemüket Mimi és Mike között kapkodták, majd kórusban folytadták – Ti ismeritek egymást?

-Igen Tenshi. Találkoztam már Mike-kal.

-Mi az, hogy találkoztál? Gyönyörű romantikus estéket töltöttünk együtt.

-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!

-Rosszabbak, mint mi.

-Az biztos. Akkor hát, a suliban találkozunk Angyalkám.

-Várj csak!

-Tessék?

-Csak mert tudom, hogy ki vagy még nem változik semmi kettőnk között. Ugyanúgy ellenfelek vagyunk. Vili?

-Vili.

-Na by!

-Szia, kis tündérem!

-Nem vagyok a tündéred!

-Gyere Mimi!

-Jó.

-Hm. Ezt az ellenség dolgot még meglátjuk. Ennyi nekem nem elég.

-Ne szövetkezz vele. Hisz ő egy Angyal.

-És? Különben meg, ő nem egy Angyal, hanem az Angyallány, aki Serikio. És még ha Angyal is, én akkor is imádom őt.

-Bolond szerelmes.

”-Tai… most mihez kezdjek?”