”-Az igazi szeretet. Mi lehet az pontosan? De legfőképp mi köze van az Angyaltánchoz?”

-Serikio! Serikio figyelsz?

-Maresuke? ”Jesszusom! Órán vagyok!” Mondjad, mi van?

-A fellépésen jár az eszed. Ne izgulj, nem lesz semmi baj.

-Nem-e? A partnerem egy pökhendi, beképzelt alak! Nagyobb a szája, mint a magassága! Pedig elég magas!

-Kit érdekel? Egy jó artista önmagában bízik, és nem a partnerében.

-Jó tanács. Megfogadom.

-? ”Megfogadja. Ez a fellépés tényleg az agyára ment.” Különben kicsit visszafoghatnád magad. Olyanok a lábaid, mint a kocsonya.

-Kocsonya? Nem lehet igaz, hogy neked mindig csak az evésen jár az eszed!

-De én utálom a kocsonyát.

-Az lehet. De a szemeid akkor is kocsányon lógnak.

-Mikor csöngetnek már? Találkám lesz.

-Találkád? Kivel?

-Egy lánnyal.

-Nem igaz. Hazudsz.

-Na én megyek. Remélem jól sül el a randi.

-Randi? Na persze meg a fejsze. Hazudik.

-Ki hazudik?

-Ich! Hát Tai! Azt mondta egy lánnyal találkozik. Hazudik. Ugye biztos, hogy hazudott?

-Hát nem is tudom. Mégse várhat a végtelenségig rád.

-Miért ne várhatna? Én is várok.

-Addig fogtok egymásra várni, amíg megőszültök! Akkor meg már tök mindegy lesz, úgyis a sírban végzitek, ha ez így megy tovább.

-A veszekedés egészséges!

-A szerelem nem csak vak, de néha hülye is.

-Mondtál valamit?

-Semmit.

-Követem.

-Hogy mit csinálsz?

-Tudni akarom, hogy merre megy, mit csinál és legfőképp, hogy kivel találkozik!

-Ez megbuggyant. Istenem, mondd, mit tegyek ezzel a lánnyal? Az őrületbe kerget. Előbb fogok meghalni, mint ők, vagy szellemi fogyatékos leszek ezek mellett.

-Ser állj már meg! Tudod mennyi az idő? Mindjárt fél három!

-És akkor mi van? A fellépés!

-Igen, a fellépés. De te nem is felejtetted el.

-De.

-Akkor mit keresünk itt?

Serikio megpördült a tengelye körül, és szeretett színpadának látványa tárult elé.

-Ezt nem értem. Én Tait…

-Azthiszem Tai veled találkozik. Nézd a virágost. Szerintem az a tiéd lesz.

-Tényleg. Akkor nem hazudott. De hát ilyenkor edzése van. Miattam ellóg? Na akkor megyek! Kívánj szerencsét!

-Sok szerencsét! Ser!

-Tessék?

-A szeretet legyen veled. Csak az vezéreljen és legfőképp… bízz önmagadban!

-Meglesz!

Serikio az öltözője felé vette az irányt. Közben persze beleütközött a főnökébe.

-Serikio! Mindjárt kezdés! Hol voltál?

-Bocsásson meg főnök, csak akadt egy kis elintézni valóm. Tudja, hogy van ez.

-Szóval te vagy az? Hihetetlen, hogy itt tűrik a késést.

-Jó okom volt a késésre Lyonel!

-Tényleg? Nem vagy még világsztár, hogy akkor késs, amikor akarsz! Én viszont megtehetem. Különben meg, ez a sok ember mind azért van itt, hogy engem lásson és nem téged!

-Az emberek azért jöttek ide, hogy egy jó előadást lássanak, nem egy ember kedvéért.

-Szóval ezt gondolod? Akkor csináld egyedül.

-Hogy?

-Jól hallottad! Ha ilyen nagy a szád, akkor csináld egyedül! Rám ne számíts.

-Ezt nem teheted! Mégis kinek képzeled magad? Jaj ne!

-Azthiszem az előadást le kell fújnunk.

-Azt már nem! Az előadásnak folytatódnia kell!

-De mindjárt a herceg jön!

-Tudom! Úgyhogy megyek öltözni! Az Igazi Angyal sosem hagyja cserben a nézőket, akármi is történjen. Ez pedig az első fellépésem, és nem hagyom, hogy ez a majom elrontsa!

”-Egyedül akarja végigcsinálni? Nem normális.”

-Vakmerő igaz?

-Inkább csak ostoba.

-Azért még megnézheted az előadást. Így sokkal érdekesebb lesz.

-Az biztos.

Serikio belebújt a herceg jelmezébe, amit levágtak neki, hogy ne legyen hosszú. Serikio lélekszakadva futott a színpad felé. A szíve hevesen dobogott, de nem a futástól. Szívében félelem és izgalom kavargott. Kiért. A trapéz felé vetette magát, és sikeresen elkapta. De baj volt. A közönség csöndben volt. Egyetlen taps, egyetlen fütty nem hallatszott. Serikiora a frász jött.

”-Sebaj! A műsornak folytatódnia kell!”

Serikio folytatta a műsort. A palást kicsit zavarta, meg a buggyos gatya is, de nem volt ideje erre figyelnie. Jobban zavarta a közönségből áradó kétségek, és az általuk keltett feszültség.

”-Most mit csináljak? Egy kis magánszám csak feloldja a feszültséget. Hát akkor, irány az ugróasztal!”

Serikio elengedte a trapézt. Az ugróasztalra esett fenékkel. De nem kell azt gondolni, hogy azért, mert béna. Így tervezte. Na szóval: Fenékre esett, az ugróasztal feldobta a levegőbe, csinált egy hátra szaltót, majd talpra érkezve a kötélre ugrott. Na a köteles előadás meghozta a várt sikert. A közönség feloldódott, amikor valaki felállt a közönségből, és azt kiabálta: Hajrá Ser! Te vagy a legjobb!

”-Tai? Itt van, és szurkol nekem. Igaza van. Nem adhatom fel. A műsornak folytatódnia kell!”

-Ez a lány nagyon ostoba.

-Úgy véled Lyonel? Szerintem pedig csak féltékeny vagy, mert a közönség élteti. Az a fiú, aki bekiabált Ser legnagyobb rajongója. Jól ismerem. Edzés után mindig a kapuban várja.

-Egy őrült rajongó.

-Ó! Csakhogy a rajongás kölcsönös. Emlékszem, amikor Tai először állt az ajtóban. Megkérdeztem tőle kit keres, mire kilépett Serikio.

(visszagondolás)

-Pont őt keresem!

-Maresuke!

-Szervusz Serikio. Milyen volt az edzés?

-Király!

-Mint mindig. Te sosem fáradsz el?

-Soha! Tele vagyok energiával!

-Verseny hazáig?

-Maresuke. Ahhoz, hogy ideérj a vízilabdaedzésről, futnod kellett, úgyhogy nincs verseny, mert biztos, hogy győznék, és az nem ér, hogy te fáradt vagy, én nem, és úgy versenyezzük.

-Igazad van. Mindjárt összeesek. Te Ser, ki ez a fazon?

-Ó! Ő a főnököm.

-Fúha! Sokat hallottam már magáról, de nem így képzeltem el.

-Nekem viszont fogalmam sincs, hogy ki vagy.

-Persze. A nevem Maresuke Tai. Serikio szomszédja és osztálytársa.

-Szóval te vagy az a tuskó, aki miatt Serikio idegeskedni szokott. De nem baj. Jó hatással vagy rá. Mindig sokkal jobban teljesít, ha felbosszantod.

-Köszönöm. Akkor megyünk?

-Menjünk. Viszlát!

(jelen)

-Láttam a fényüket, ahogy egymásra néztek, és azt, amit a fiú kihoz Serikioból. Láttál már ilyen ugrást? A műugrók és korcsolyázók keverék ugrása. Nagyon jól jön neki az, hogy több sportágban is jártas.

-A műkorcsolyában nem egyszerűen jártas, ha jól tudom.

-Jól tudod. A legfiatalabb világbajnok. Mások szerint kár, hogy visszavonult. Szerintem pedig az én szerencsém. Nincs hozzá fogható artista az egész világon.

-Csak a női nemben mondja ezt. Ha a világot vesszük, én vagyok a legjobb.

-De nem sokáig. Az ő szíve tele van szeretettel. A tied viszont hideg, mint a jég.

-Ha ilyen marad, sosem jut el álmai végére.

-Pedig szerintem a színpadnak pont az ő meleg szívére van szüksége és nem a te hidegségedre. Az ő tüze minden elsöpör és mindent felolvaszt. Talán még a te páncélodat is.

-Ez meg mi volt?

-A műkorcsolya egyik legnehezebb ugrása tripla fordulatban, majd a műugrásból csukaharas hátrafelé.

-Furcsa kombináció.

-De a közönségnek tetszik. De… Már alig áll a lábán. Nem sokáig fogja bírni.

-Akkor gyenge.

-Ezt a műsort még neked is fárasztó végigcsinálni, pedig az csak egy szerep, ő meg még improvizál is. A legedzettebb artista sem tudná végigcsinálni, közben pedig megszervezte a találkozást a hercegnő és a herceg között. Azért ez nem semmi.

-Leesik!

-Lyonel hová mész?

Lyonel beugrott a színpadra és elkapta Serikio kezét, a lány pedig felszállt a magasba. Úgy repült, mint egy angyal. A közönség megnémult, a légy zümmögését is lehetett volna hallani a feszült csöndben. Majd amikor Ser visszaért a trapézra, mindenki ujjongott és tapsolt. A közönség fellélegzett.

-Talán mégsem vagy olyan lehetetleneset… Serikio.

-Akkor itt maradsz és dolgozol velem?

-Meglátjuk. Ha kiállod a próbámat.

-Próbát? Jaj! Szédülök.

Serikio elájult. Túlfáradt volt, hogy eszméleténél maradjon és megálljon a lábain. Lezuhant volna, de Lyonel elkapta.

-Most már ideje pihenned ifjú sztár.

-Serikio! Ez a maga hibája! Hogy lehetett annyira beképzelt, hogy nem lépett fel vele! Ha nem kellett volna egyszerre két szerepet játszania és közben a nézők tetszését is elnyernie…

-Fogd be te gyerek. Ehhez nem értesz. Fogalmad sincs, mi folyik itt, úgyhogy ne szólj bele.

-Lehet, hogy ehhez nem értek, de Serit ismerem és még akkor sem nézett így ki, amikor a kori vb-re készült! Ez a maga hibája!

-Szóval az én hibám az, hogy a fizikai állapota nem megfelelő egy ilyen feladat teljesítéséhez? Szerinted én tehetek arról, hogy gyenge?

-Ilyet nem mondhat róla! Ő egyáltalán nem gyenge! Sem fizikailag, sem lelkileg!

-Szerintem pedig gyenge. De én majd teszek arról, hogy ez megváltozzon. A saját módszeremmel képzem ki. Ha pedig végigcsinálja, a világ legjobb artistájává teszem.

-De ilyen áron…

-Ha megtörik, akkor nem méltó arra, hogy a legjobb legyen. Ez van. De függ attól, is, hogy részt akar-e venni ezen a kiképzésen. De ha beleegyezik, nem lehet leállítani. Vagy elpusztul, vagy megmarad. De még ha meg is marad, nem biztos, hogy marad annyi ereje, hogy folytassa. Csak a kitartásán és az akaratán múlik. Ha egy pillanatra is meginog, én elpusztítom őt és soha többé nem fog visszatérni a színpadra. Én mindent észreveszek, ha elveszti a hitét, eltiprom, mint egy nyíladozó virágot.

Másnap…

-Jó reggelt Seriyu asszony!

-Neked is jó reggelt Tai! Ha Serikiot keresed, még alszik.

-Igazából nem őt. Magához jöttem.

-Hozzám?

-Igen. Aggódom Serikioért. Ez az egész artista ügy tönkreteszi őt.

-Igen tudom. De nem tehetek ellene. Ő így akarja, a kérése pedig szent számomra. Nagyon féltem, nem akarom elveszteni őt is, ahogy a két nagyobb testvérét.

-Nagyobb?

-Igen. Volt egy bátyja és egy nővére: ikrek voltak. De a régi palotában a város külső részén eltűntek.

-Serikio szokott ott járni. Egyszer, amikor kijött csupa seb volt. Nem tudom mit csinált odabent, de veszélyes volt.

-Hm… Tai, ugye rád bízhatom őt?

-Persze. Majd én vigyázok rá.

-Látni akartál!

-Ryuu. Igen, mondani szeretnék valamit. Ismered az Angyaltáncot?

-Hallottam már róla.

-Tudod mi a mozgatórugója?

-Nem.

-A szeretet. Az igazi.

-Olyan nincs.

-Szóval nem hiszel az igaz szerelemben?

-Nem nagyon.

-Persze, hogy nem hiszel, amíg nem hallod, hogy mikor jöhet létre. Mert a világon összesen két ember között lehet ilyen.

-Kettő? Akkor minek higgyek benne? Nem hiszem, hogy én lennék az egyik.

-Ki tudja? Az igaz szerelem olyan, amikor azért, akit szeretünk, képesek vagyunk feláldozni akár az életünket is minden hezitálás nélkül. Amikor nem gondolkodunk azon, hogy a támadás elé vessük magunkat érte, amikor az ösztöneink cselekednek. Mert azok sosem hazudnak. Két ember szereti egymást így a világon. Ha a szerelmük beteljesül, eltűnik a gyűlölet. Egy embert szerethetsz, lehetsz iránta közömbös, de nem gyűlölheted. Érted?

-Azthiszem. De hiába van igaz szerelem, a végén egyikük meghal.

-Ez igaz. De az igaz szerelem tragédiába torkollik mindig. Gondolj csak a Rómeó és Júliára. De az emlékük fennmarad a szerelemben és a békében, hiszen a gyűlölet eltűnik. Persze a szerelmük tiltott, és életről életre próbálkoznak a beteljesítésével az idő kezdete óta.

-Vagy még előbbről. Gondolj csak bele: mi is az ősrobbanás? Egy háború. Vagyis az idő kezdete előtt is volt élet. Lehet, hogy egy angyal és egy sárkány kezdte.

-Ennyi erővel lehetnénk azok mi is.

-Csak nem tudunk róla.

-Hülyeség!

-Szerintem is.

-Idilli hangulat.

-Te meg ki vagy?

-Az, aki elpusztít titeket. Csak két zavaró pont vagytok, semmi más. Hősöknek képzelitek magatokat, pedig nem vagytok többek néhány szerencsés piszkoknál, akik felemelkedtek a porból.

-Méghogy piszok! Egy hölgyre ilyet senki nem mondhat. Megbánod ezt még. Angyaljogar, mennyei fény!

-Mellé kislány! Most én jövök!

-Tenshi vigyázz!

A kés Tenshi felé repült. Az Angyallány már nem tehetett semmit, a kés közeledett a szívéhez, de egyszer csak…

-Á! Ryuu!

-Tenshi, jól vagy? Annyira örülök. Én…

De nem tudta befejezni a mondatot. Az igaz szeretet tényleg tragédiába látszik torkollani.

-Akkor most ideje enni. A fiúból csak úgy árad a szerelem.

-A szerelem? Ryuu…

A szörny elkezdte zabálni Ryuu életerejét és szeretetét. Ryuu haldokolt, Tenshi pedig sokkot kapott. Lemerevedett, a vér kifutott a fejéből, a szíve a torkában vert. Halálsápadt lett. Aztán mozgásra késztette magát. Ránézett Ryuure. Látta, ahogy távozik belőle az élet, de eközben érezte annak a szeretetnek a nagyságát, ami Ryuuből áradt. Érezte, hogy neki szól. Ez pedig erőt adott neki.

-Nem ölheted meg… Azt nem hagyom.

Tenshi szeme sárgára változott, eltűnt a szemgolyója, a sárga fény pedig kezdett kiszivárogni. Az ereje feltörni látszott.

-Belőle nem táplálkozhatsz. Megtiltom! Érted? Azonnal hagyd abba!

Az Angyallány hihetetlen sebességgel nekirontott a szörnynek és gyomron vágta. Az meghátrált, és abbahagyta a Maszkosfiúból való táplálkozást. Tenshi ezt kihasználva felvont egy pajzsot, és Ryuuhöz fordult.

-Nem halhatsz meg. Ha kell, a saját életenergiámmal foglak megetetni. Gyerünk! Fogadd be az erőm!

Tenshi a kezét a Sárkány mellkasára fektette és elkezdte átáramoltatni az energiát. Beleadta minden energiáját, életét, lelkét és a szívét. Leginkább nem is az energiáját adta bele, hanem a szeretetét. Nem akarta elveszteni szerelmét. Bár még magának sem vallotta be érzelmeit, legbelül tisztában volt velük. Könnyei egyre csak záporoztak Ryuu testére. A fény egyre jobban nőtt a szemében. Pillanatok kérdése volt, hogy Tenshi ereje elszabadul, és mindent elpusztít.

-Ha könnyezik a fény, mindig valami csoda történik. Vajon most mi lesz a meglepetés?

A válasz azonnal érkezett. Tenshi hátraszegte fejét és feltört ereje. A fény elárasztotta a palotát, tisztasága pedig megölte a szörnyet. Az Angyallány erőt vesztett teste a földre zuhant. A fény mindent felemésztett, és elfojtott emlékeket idézett fel…

-Hol vagyok?

-A régi palotában. A fény központjában.

-Várjunk csak! Tudom ki vagy. Te vagy az egykori Angyalbolygó királynője.

-Igen, az vagyok. De térjünk a tárgyra. Azért vagy most itt, mert az erőd felemésztette a környéket, és emlékeket hozott fel, így engem is.

-Te tudod ki voltam?

-Nem, csak azt tudom, hogy Angyalvárosban éltél. Bár nagyon hasonlítasz a lányomra. Ha felnőtt volna, pont ilyen gyönyörű lett volna, mint te.

-A háború.

-Igen. Na, mindegy. Feltűnt nekem a különösen nagy hatalmad. Honnét tettél szert rá?

-Nem tudom. Mimi szerint velem született képesség. Mindig is bennem volt, de csak különleges dolgoktól tör fel.

-Például a Maszkosfiú halála. Igaz?

-Igen.

A királynőből áradt a fensőbbség. Olyan gyönyörű és kecses volt, hogy Tenshi szeme szinte már fájt tőle. Úgy érezte, rá sem lenne szabad néznie. De vonzotta a tekintetét, valahogy önmagát látta benne idősebb kiadásban.

-Nem tudod levenni rólam a szemed?

-Nem.

-Én se az enyémet rólad. Van benned valami egyedi – körüljárta Tenshit – Van benned valami királyi. Talán nemes családból származol?

-Nem. De a szemeid, ha megengeded a megjegyzést, olyanok, mint, mint az enyémek.

-Jól beszélsz leány. Valóban nagy a hasonlóság. Nem tartozol a családomba, és mégis… a szemeid, a tekinteted, akár a lányomé. Minden Angyalok hercegnőéjé, a világ legtisztább lényéé, a Fény gyermekéé.

-A Fény gyermekéé?

-Igen. Ő a fény forrása. A családunkban, ha utód születik, az lesz a fényforrás. De az ő fénye…

-Milyen?

-Más. Tisztább, gyönyörűbb és… pusztítóbb.

-Pusztítóbb? Hogy pusztíthat a fény?

-Ahogy a tied. Meg kell találnod a múltadat és meg kell keresned a lányomat. Ne feledd hova tartozol – a hang és vele együtt a királynő is egyre távolodott, vagy inkább Tenshi – te Angyal vagy, ezt ne feledd!

Tenshi a palotában volt Ryuu teste mellett. Ébredezett.

-Hol vagyok? A palota, a szörny, Ryuu… Ó ne!

-Hé, Angyalkám!

-Ryuu…

-Engem nem olyan könnyű megölni. Főleg, ha valaki ennyire visszavár.

-Annyira…

De nem tudta befejezni a mondatot. Sírva fakadt és a Maszkosfiú karjaiba vetette magát. A fiú gyengéden átölelte, a fejét a lányéra hajtotta. Most már hitt az igaz szerelemben.

Később Serikio a házuk előtti lépcsőn ült, amikor meglátta Tait. A fiú még csak rá sem nézett, egyenesen hazafelé vette az irányt.

-Tai, várj! Tai! Állj már meg! Süket vagy?

-Ja, bocs. Nem vettelek észre. Máshol járt az eszem. Na, szia.

-De Tai.

A fiú bement és vissza se nézett.

”-Ez a titok egyre nyomasztóbbá válik. El kell mondanom neki. De mi tart vissza? Hiszen bízok benne. Most mit tegyek? A kapcsolatunk látja kárát ennek a titoknak, ha egyáltalán még van olyan, hogy mi.”

”-Sajnálom Serikio, még nem mondhatom el. Először tudnom kell, hogy te megbízol-e bennem annyira, hogy elmondd a titkod. Meg kell bíznod bennem. Megmentettél, de ez még nem azt jelenti, hogy bízol is bennem. Pedig ha tudnád… Neked köszönhetően már hiszek az igaz szerelemben.”