-Hol vagyok?

-Üdvözöllek benneteket!

-Ryuu?

-Tenshi?

-Gondolom, nem tudjátok, hogy hol vagytok.

-Hát nem. Magyarázd meg, mit keresünk itt, miért vagyunk itt és ki vagy te?

-Mindent csak szép sorjában. Én egy Angyal vagyok. A Tanács egyik tagja. Azért láttogattalak meg titeket álmotokban, hogy elmondjam, egy próbatétel elé állítunk titeket. Látni akarjuk, alkalmasak vagytok e arra, hogy megmentsétek a világot.

-Milyen próbatétel?

-Nyugalom Tenshi. Idejében megtudod.

Az öreg hangjából sugárzott a nyugalom. Egyáltalán nem emelte fel a hangját Tenshi türelmetlen és durva hangsúlyú kérdésére.

-Holnap éjfélkor legyetek a palotában.

Ezzel az öreg eltűnt. Serikio felébredt álmából.

-Te jó ég…

Másnap reggel…

-Jó reggelt szépségem!

-Szia! Mond csak! Este nem volt furcsa álmod?

-Nem. Nem is emlékszek, hogy álmodtam volna.

-Értem.

-Csalódott vagy. Miért?

Semmi. Hagyjuk. Máma talajtorna lesz tesin.

-Jaj, ne is említsd! Utálom.

-Ne mondd ezt!

-Persze! Egy akrobata könnyen beszél! Neked semmit sem kell csinálnod mégis ötöst kapsz.

-De. Én leszek a bemutató.

-Remek. Beszéltem a főnővérrel. Ma nem kell bemennünk.

-Rendben. Legalább kipihenem magam az este előtt.

-Miért? Mit csinálsz este?

-Ahhoz neked semmi közöd! Titkos randevú.

-Hogy mi?! Ser ugye nem mondod komolyan? Nem törheted össze a szívemet!

-Csak vicceltem. Siessünk, mert elkésünk, mivel te megint későn keltél!

Serikio a suli után egyedül ment haza, mert Tainak vízilabda edzése volt. Hazaérve azonnal bedőlt az ágyába. Aludni szeretett volna az éjszaka előtt, de nem hagyták. Azt meg nem mondhatta, hogy:

-Este a Tanács próbára tesz, aludnom kell!

Egyszer az öccse zargatta, hogy segítsen neki a matekban, utána tanítsa meg fejen állni, hidat csinálni, gyertyát, stb. Amikor végzett, az anyja kérte, hogy segítsen vacsorát csinálni, aztán elmosogatott. Mire nyugodtan aludhatott volna, 9 óra lett. Vagyis volt két órája a pihenésre.

Ser telefonja 11-kor megcsördült. Ideje volt készülődni. Felöltözött. Szörnyen álmos volt, de mennie kellett. Csak azt remélte, hogy nem az a próbatétel, hogy elmegy-e. Seri mikor elkészült, belépett a gardróbjába. De nem az ajtón lépett át, hanem egy kis lyukon ugrott be és az ablaka alatt lyukadt ki.

-Aú! Ez fájt! Ki kéne találnom valami fájdalommentes kijutást.

Éjfél előtt 5 perccel a palota legmagasabb tornyának csúcsán állt. Leugrott, hogy átalakuljon. De utána nem ért földet, hanem valami köztes dimenzióban lebegett. Majd egyszer csak földet ért. De nem voltak meg a szárnyai. Át volt változva, de nem volt szárnya. Egy hang szólt hozzá.

-A próba elkezdődött!

-De mi a próba?

-Ryuu!

A megszólított személy csípőre tett kézzel állt. Tenshinek feltűnt, hogy az ő szárnyai is eltűntek.

-A próba a túlélés. A szárnyaitok, az erőtök nélkül. Idáig minden csatát ezekkel nyertetek meg. Életetek csatáját viszont ezek nélkül, egyszerű emberekként kell megvívnotok. Sok sikert! Támaszkodjatok egymásra!

-Várj! Azt nem mondtad el, hogy… mikor jutunk ki innen.

-Gondolom, ha megfeleltünk a próbatételen.

-Ezt mindjárt gondoltam!

-Jól van, na! Merre menjünk főnök?

-Persze! Nehéz helyzetben mindig én vagyok a főnök!

-Igen, mert ha baj van akkor is te viszed el a balhét.

-Te csak azt hiszed! Legegyszerűbb, ha mindkettőnk arra megy, amerre akar!

-Te teljesen süket vagy? A trottyos azt mondta, hogy támaszkodjunk egymásra. Szerinted minek vagyunk együtt ezen a hülyeségen?

-Hogy versenyezzünk?

-Tenshi! Azért, hogy együttműködjünk!

-Tudom-tudom! Csak ugrattalak! Akkor irány előre.

-Rendben! Na állj, mióta parancsolsz… Ááááááááááááááá!

-Ryuu! Áááááááááááááá!

Tenshi és Ryuu zuhantak lefelé a nagy semmibe. Csak zuhantak, zuhantak és zuhantak.

-Ez így nem jó. Hány órája zuhanunk?

-Jó kérdés.

-Ilyen mély szakadék nem létezik Ryuu. Ebben van valami turpisság.

-Itt minden turpisság. Ez is egy próba. Csak tudnám, hogy mire mennek vele?

-Talán ezzel az eszünket, vagy a helyzetmegoldásunkat mérik fel.

-Ha igen, akkor én úgy oldom meg a helyzetet, hogy megverem azt, aki ezt teszi.

-Fiúk… Hm.

-Mi hm?

-Lehet, hogy nem is zuhanunk.

-Jézusom! Neked elvette az eszedet a zuhanás.

-Egyáltalán nem. Ugye tudod, hogy a repülőket a felhajtóerő tartja fenn a levegőben, részben.

-Arra célzol, hogy egy alagútban vagyunk és a felhajtó erő miatt egy helybe lebegünk?

-Pontosan! Asszem…

-Asszed? Tenshi ez nem játék.

-Jó-jó. Akkor biztos vagyok benne. Most mi van?

-Megálltunk. Á!

-Á!

Tenshi és Ryuu a földre huppantak. Sziklás földre. Egy barlangban voltak, aminek a közepén egy kis vulkán volt, amiből levegő jött.

-Ez tartott fenn minket. Szerintem itt a dolgok biztos kimondása szünteti meg a próbatétel fokozatait.

-Fú de okos.

-Mondtál valamit?

-Semmit. Menjünk! Ott egy alagút.

-Renben. Te mióta parancsolgatsz? Mindegy, menjünk.

-Remek! Ennek sincs vége.

-De van vége! Á! Mi ez a vakító fény?

-Nem tudom. Mellékelhettek volna napszemüveget is a feladathoz.

-Ez egy nagy síkság.

-Azt én is látom Ryuu. Hm…

-Már megint ez a hümmögés.

A föld egyszer csak elkezdett remegni és kettérepedt pont Tenshi lába alatt.

-Á! Ryuu segíts!

-Tartalak, ne félj!

-Ne féljek? A szakadék alját se látom. Na jó. Figyelj! A lábadat támaszd meg, vagy kösd magad valamihez.

-De hogyan?

-Fél kézzel! Várj! Van egy ötletem.

Tenshi elővett egy íjpuskát, a végére kötelet kötött és kilőtte.

-Na. Egy darabig meg tudom tartani magam. Menj a kötélért, kösd a sziklához és magadhoz.

-Rendben. Akkor elengedlek.

Ryuu eleresztette Tenshi kezét és azt tette, amit mondott neki a lány.

-Itt vagyok.

-Jó erősre csináltad?

-Persze. Akkor most mit teszünk?

-Átmész artistába.

-Hogy mit teszek?

-Először is mindkét kezemet meg kell fognod, de úgy, hogy a hátadon fekszel. Vili?

-Vili. Megvagyok. És most?

-Hát most lengeni fogunk. Vagyis te csak tartasz, majd én lengek.

-Azt meg, hogy akarod?

-Én ellököm magamat, te meg csak tartasz. Akkor kezdjük!

-Várj!

De Tenshi nem várt. Azonnal elrugaszkodott. Szállt, de még nem elég magasan. Többször ellökte magát, míg végül olyan magasra ért, hogy elengedte Ryuu kezét, és szaltózott a levegőben, majd földet éréskor megcsúszott és egyenesen Ryuure zuhant.

-Bocs.

-Semmi. Lényeg, hogy még élsz.

Felálltak, Ryuu pedig megfogta Tenshi kezét.

-Így nagyobb biztonságban vagy.

-Ha te mondod!

Egy pár percig kézen fogva sétáltak, de nyugalmukat egy újabb rengés megzavarta.

-Ez mi volt?

-Jó kérdés.

-Egy kőszörny! Tenshi fuss!

Tenshi lemerevedett. Ryuu magához húzta és átölelte.

-Nem lesz semmi baj. – súgta a lány fülébe

-Le kell győznünk. Csalogassuk a szakadékhoz!

-Ez jó ötlet.

Visszarohantak a szakadékhoz, és magukra vonták a szörny figyelmét. Az pedig elindult feléjük.

-Háromra ugrunk. Egy, kettő… három!

De sajnos a szörny lendülete elvitte őket is. Ryuu fejét eltalálta egy kő és elvesztette az eszméletét. Tenshi nem tudta mit tegyen. Egyszer csak eszébe jutott valami. Elővette csizmájából a tőrét, a sziklába döfte, majd elkapta Ryuu kezét.

-Ha felébrednél, azzal sokat segítenél! Nem hallod? Remek. Sokáig nem fogom bírni. Csak úgy fél óráig. Ha hirtelen nem fogy le tíz kilót, vagy én nem hízok. És ez az, ami lehetetlen. Ryuu ébresztő! Aludtál volna az éjszaka! Mi van, ha megsérült? Lehet, hogy már nem is él, de ha most felhúzom, hogy megnézzem, akkor csak negyed óráig tudnám tartani. Ébredj már föl! Nem halhatsz meg!

-Hol vagyunk?

-Ha tériszonyod van, akkor ne nézz le. Ja és ki kéne venned a másik tőrt a csizmámból.

-Erre gondolsz?

-Igen arra. Oké. Most felhúzlak, te pedig fogd meg a derekam és add oda a tőrt.

-Tessék.

-Kösz. Beszúrtam. Most fel kell másznod úgy, hogy elérd legalább az egyik tőrt. Utána meg a másikat.

-OK. Megvan!

-Ügyes vagy. Akkor most én jövök. Át kell kerülnöm a hátadra. Ha meg is rúgnálak, a lényeg az, hogy el ne engedd a tőröket. Mindjárt… Sikerült!

-Ésmost hogyan tovább?

-Most? Reménykedünk, hogy a nyíl valami jó masszívba akad, és akkor felhúzhatjuk magunkat.

Tenshi kilőtte a nyilat, az pedig megakadt valamiben, ami elég erősnek bizonyult a felhúzásukhoz.

-Kint vagyunk!

-Kint! Hála neked és a szerkentyűidnek.

-Érdekes… Te nem kaptál ilyeneket?

-Nem. Biztos azért, mert én fiú vagyok és erősebb nálad.

-Ha-ha-ha. Hallod ezt? Víz!

Tenshiék egy folyóra bukkantak, aminek kristálytiszta édes vize volt.

-Isteni! Olyan mintha ezer éve nem ittam volna!

-Tudom mit érzel Tenshi! Figyelj! Fürödjünk egyet!

-Te meg vagy őrülve? Ez egy próbatétel és nem strand!

-Lehet, hogy ez a jutalmunk.

-Kötvehiszem. Jaj a medálom!

-Utána megyek!

-Ne várj!

Mindketten beleugrottak a vízbe, a sodrás pedig vitte őket egészen egy vízesésig.

-Ryuu! Ne! Á! ’Most mit tegyek? Zuhanunk.’

Beleértek a következő folyóba, az pedig vitte őket az újabb vízeséshez. Tenshi egyszer csak nagyon furcsát kezdett érezni a lábain.

’-Mi? Uszony? Az lehetetlen!’

Bizony. Tenshi sellő lett. Alig fogta fel, újra zuhanni kezdtek.

’-Éppen zuhanás közben vagyunk. Hogy tudnám megóvni a becsapódástól? Ez az!’

A sellőlány szorosan átölelte az eszméletlen testet, lefedve a fejét. Ez valamivel csökkentette a becsapódás mértékét, de az eszméletét nem nyerte vissza. A víz már nem vitte őket tovább, mert egy tóba érkeztek. Tenshi a partra húzta Ryuut, aki kiköpte a vizet.

-Minden rendben lesz.

2 óra múlva…

-Jaj mi van velem? Az uszonyom! Alig kapok levegőt. Víz! Vízre van szükségem.

Tenshi beljebb ment a vízben. Amint az uszonya átvizesedett jobban lett. Nemsokára Ryuu is felébredt. Értetlenül nézte a vízben ülő lányt.

-Te meg mit csinálsz odabenn?

-Nem sok jót.

Tenshi kiemelte uszonyát a vízből, Ryuu pedig elképedve nézte a pikkelyes farkat.

-Mi a fene történt veled?

-Nem tudom. Amikor zuhantunk egyszer csak ilyen lett. És nem akar visszaváltozni. Azthittem, ha megszárad, akkor talán… de mégsem.

-Most mit tegyünk?

-Te semmit. Ott a kijárat. Menj. Én megbuktam és kész.

-Megbuktál? Én buktam meg! Hiszen elvesztettem az eszméletemet! Különben is! Nélküled nem megyek sehova!

-És mi lesz a világgal.

-Nem mi vagyunk az egyetlen Angyal és Sárkány reinkarnáció. Kijelölnek mást a helyünkre. Amúgy meg, nélküled semmire se mennék.

-Ryuu… Köszönöm.

Napok teltek el. Ryuu talált élelmet, a víz tiszta volt. A fiú szinte minden idejét a vízben töltötte vagy a víz mellett, hogy Tenshi közelében lehessen. Nagyon jól érezték magukat. Persze hiányzott nekik a szárnyaik, az erejük, de Tenshinek leginkább a lábai. Rá kellett jönnie, hogy így sosem lesz a világ legjobb artistája. De ettől függetlenül esze ágában sem volt lemondani a lábairól és az álmáról. Talán pont emiatt történt meg a csoda.

 Amikor már egy hónapja ott voltak, akkor furcsa dolog történt hajnalban. A Nap első sugarai egyenesen Tenshi uszonyára vetődtek, s minél magasabban volt a Nap, Tenshi uszonya úgy kezdett lábformát ölteni. Amikor a lány megérezte a melegséget, kinyitotta a szemét, és nem akarta elhinni azt, amit lát. Újra lábai voltak. Odarohant Ryuuhöz.

-Ryuu! Ryuu! Ébredj! Nézd, lábaim vannak!

-Mi? Jaj Ten, még kora van! Nincs iskola.

-Iskola? Ryuu! Nem érted? Lábaim vannak…

-Lábaid? Ne hülyéskedj.

-Ez nem vicc! Nézz rám!

-Jaj Tenshi! Lábak? Lábak! Lábaid vannak!

-Igen!

A két fiatal szorosan átölelte egymást.

-Akkor mehetünk haza.

-Igen Ryuu, mehetünk.

A kapu felé vették az irányt. Amikor áthaladtak rajta, a palotába érkeztek. Amíg távol voltak, az idő megállt.

-Maradhattunk volna többet is. Semmi kedvem újra harcolni. Tenshi?

-Nem is kell. A felelősség mostantól az enyém. Mindenért. Egyvalamire rájöttem. A palotában éltem hajdanán. Hogy honnét tudom? A tanács megígérte, ha teljesítem a próbát, visszakapok egy fontos emléktöredéket. Ez az emléktöredék pedig az, amikor felmegyek a hercegnő szobájába. A palotában éltem, és fontos Angyal voltam, ugyanis amikor elmentem egy Angyal mellett, az fejet hajtott nekem. És rájöttem még valamire is. A Föld, nem más, mint az újjászületett Angyalbolygó. Az ősrobbanásban egyetlen dolog maradt meg. A palota. Ez a palota.

-Igazad van Angyallány! Okos vagy. Ebben a palotában éltél, és fontos személy voltál. Mi sem tudjuk, hogy mennyire, de az voltál. Ahogy most is az vagy. Büszkék lehettek magatokra. Sikerült teljesítenetek a próbát. Gratulálok. És hidd el! Előbb vagy utóbb, de megtalálod a múltadat. De az elsődleges feladatod most már az, hogy megtaláld a hercegnőt. Neked pedig Sárkányfiú, a herceget kell megtalálnod. Valamilyen szinten ellenfelek vagyok, egy másik szinten pedig szövetségesek. Eljön majd az idő, amikor egymás oldalán kell harcolnotok a legfőbb jóért. Sok szerencsét!

Ezzel a hang elhallgatott. Tenshi és Ryuu ketten maradtak. Nyomasztó csönd állt be a teremben. Tenshi egyszer csak kiterjesztette szárnyait és elrepült. Nem volt beszédes kedvében.

Később…

-Héj, Ser! Állj már meg!

-Mit akarsz Maresuke?

-Látom nem vagy jó kedvedben.

-Eltaláltad, úgyhogy le is léphetsz.

-Mondd el! Bennem megbízhatsz!

-Nem lehet. ”Ó Tai! Annyira szívesen elmondanám neked! De nem tehetem. Nem akarlak veszélybe sodorni. Elég nagy baj már az is, hogy a Maszkosfiú benne van.”

-Rendben. Ha nem, hát nem. Én tudok várni, talán majd elmondod, ha rájössz, hogy megbízhatsz bennem.

-Én megbízom benned! De ez most más. Nem a bizalomhiány miatt nem mondom el. Másról van szó. Sajnálom, de nem mondhatom el. Jó éjt!

-Aha. Neked is.

Tai búcsú puszi nélkül indult a házuk felé. Serikio ugyanígy tett. Tai most nem várta meg, amíg a lány felmegy a szobájába és kinéz az ablakon. Egyszerűen bement. Még csak vissza sem nézett. Elkezdett esni az eső. Serikionak minden egyes esőcsepp fájt, ami hozzáért. Annyira el szerette volna mondani, de nem akarta Tait veszélybe sodorni. Ahhoz túlságosan szerette. Így még csak közel sem engedhette magához.

Az eső még másnap is esett. Az iskolában nem szóltak egymáshoz. Pedig most nem veszekedésről volt szó. Hanem egy titokról. Egy titokról, amit rejtegettek egymás elől. Ez a titok pedig nyomasztotta őket.